Isten hozott.
Fogadd szeretettel a Tükör törvényeit
1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám”, megváltoztatnám, stb., Az ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok – bennem van.
// A következőn érdemes elgondolkodni: mi az ami fáj, mi az, amit önmagamban nem fogadtam el, amit egyszer, talán nagyon régen lezártam, elsüllyesztettem magamban és most a másik akaratlanul megpiszkált. //
2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni bennem, rajtam -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb., AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM.
// A kulcs ebben az esetben is az “én” fájdalma. Olyan elfeledett, elnyomott dologra irányít reflektorfényt a másik, amivel nehéz szembenéznem. //
3. Minden, amit mások kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem bánt, nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele
// Ebben az esetben a legtöbb, amit tehetek, ha megköszönöm neki 🙂 //
4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.
// Bizony, sokszor ezt a törvény a legnehezebb felismerni, elfogadni, észrevenni. 🙂 //
A következő Babits idézet éppen erről az örök igazságról szól:
“Mindenik embernek a lelkében dal van.
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”